|
Kassák Lajos
Megindításakor a MA folyóirat egy szokatlanul gazdag művészi akció keretében az állandó képkiállítások rendezését is bevette kiteljesítendő programjába. Akikkel terveinket szóban és írásban közöltük, szkeptikusan elfintorodtak, a szokványos magyar szalmalángra gondoltak, s inkább lebeszélni, mint bátorítani tudták kezdeményezésünket. Így, még a legszélsőségesebbek is. Első kiállításunkkal ismét egy nagy lépéssel dokumentáljuk terveink realitását, művészetünk öntudatos célba törekvését. Máttis Teutsch János, mint a MA több erőssége, új ember a magyar képzőművészetben. Nem kamaszfiatal, s produktivitása túl a nálunk annyiszor divattá szertelenkedett külföld-utánzásokon, gazdag kulturális talajból felsarjadt nagyigényű, tudatos művészet. Valahonnan a nyers bárdolatlanságból Párison és Berlinen át az északi vidék hegykatlanaiban szűrődött le új utakra jelölt értékké. Művészi vitalitásának nagy erőpróbája az esztendők ótai isten háta mögé kényszerülés: gazdasági kapcsokkal – minden munkája, elgondolása a metropoliszok mai életében gyökeres. Az annyi tehetséget sárba fullasztó vidék csak tónust adott fölsegítő temperamentumának. Nem a vad lendületek és színekbe díszített prédikációk embere. Részben passzív természet, de módszere idegesen nyugtalan, s a munkájának eredménye mindig nyugtalanító. Művészete ilyenségének a korban gyökerezett okai vannak. Innen képeinek határozott egysége. A fölérzett színeknek a rendező agyvelőn átdesztillált tisztasága, a dolgozó vonalaknak a matériás kereteken is túl a kozmoszba komponált ritmusa. Az új festőgeneráció legtehetségesebbjeinek is előtte jár gazdag színskálájával és a tárgyak egymásra ható pszichikai elrendezésével. Kompozícióit, amelyeket mindannyiszor érzés, kifejezetten szubjektív beleélés motivál, a legmélyebbre túró lényegkeresés emeli föl művészet elméletileg a mi szűkebb körből fejlő – gazdagabb rétegekből táplálkozó, állástfoglalóbb munkásságunkhoz. Közösségünk általánosságokban van – sokban egymás nélkül is helytálló. Ha a ma domináló művészeti irányokban karakterisztikus helyet keresnénk Máttis Teutschnak (ő szász eredetű) a német pszichét teljességében kifejező expresszionistáknál találnánk meg. Tőlünk való itt-ott elkülönülését tehát, elsősorban és gondolom véglegesen, fajisága determinálja. Ugyancsak ide vezethető vissza egyes képeinek (olajfestményeinek) külsőanyag-karakternélkülisége. A naturalisztikus kencézés undorával sokszor a másik, külsőségeiben már szinte a megkülönböztethetetlenségbe finomodik át. Anyagban az aquarellt uralja a legkiválasztottabban. Markánsabb formakeresései a metszetekben súlyosodnak plasztikussá. Ez a puha test experimentumainál is alárendeltje. És eredményekből következtetve ebben az anyagban várom Máttis Teutsch János még szorosabb hozzánk kapcsolódását. Teljes erőkibontását. 1917. október.
(Katalógus bevezető. In: MA folyóirat első képkiállítása. Máttis Teutsch János gyűjteménye. [Budapest, 1917.] 3-5.) Lengyel József I. Abszolút festői eszközökkel dolgozik a művész, ha tisztán színnel, vonallal és formával fejezi ki érzéseit és érzésekre hangolt gondolatát a világ dolgairól. Ellenben “abszolút festőiség” szinte érthetetlen, nonsens. Egy-egy vonal, szín, forma közvetlenül érzéseket idéz fel a nézőben és távoli érzés-asszociációkat, míg a természeti jelenség képe a szemlélő élménye szerint gyakran a festő szándékától eltérő érzéseket kelt. Ezért választ egy-két festő, akik közé Máttis Teutsch is tartozik, absztrakt, a “természet”-ben nem található formákat, vagy absztrahálja célja szerint a természeti dolgok képét. A szín, vonal és forma variáció-kombinációja a képen tehát nem mond el novellisztikusan valamit és nincs egy bizonyos természeti jelenséghez kötve, mint a táj-hangulat festés, hanem a festő a világ dolgairól való saját érzéseit empirikus pszichológiával a nézőben újra életrehozza, a mozgó mindenség milliárdnyi megnyilvánulását vonal-szín-formába projiciálva a szemlélő elé egyszerűsíti.
II. Tagadója ez a festés az “abszolút dekoratív”-nak, amit a régi doktrinér gondatlanul ráfog az arab és főképp a kelta művészetre. Mert minden vonalhajlat a psziché számára át meg át van járva jelentőségtől, és azért absztrakt ez a festés, hogy célját az emberi pszichében zavartalanul érje el, menten a jelentés számára idegen asszociációktól. Máttis Teutsch a festői eszközöknek (nem a metafizikai “lélekben”) az emberi pszichében (nem “rejtelmes” hanem) intuitíve megkeresett hatásával dolgozik. Amit a pszichében felidézni szándékozik: etikája, érzékeny és talán (ez gáncs is legyen) érzelmes. Minden festői újsága mellett is amit mond: szelíd és nyugodt. Táj-érzékítéseit gyakrabban üli meg a szomorúság, mint a humusz termékenységének öröme. Minden képe tájkép, és emberi alakjai a képen megfelelő módon egy-egy fával, dombjai egy-egy emberrel volnának behelyettesíthetők. Nem gondolatot: érzést fejez ki mindig – ha megtalálnók az ellenpontozást, zenedarabok lehetnének egyszerre a képei. Így: tájképeknek nevezhetők, vagy például: kép, mely a patak érzetét kelti (45. és 19. sz.). Kötöttebb (természeti jelenségek felismerhetőségével támogatott) képei közül a legkiválóbb a 30. számú, gabonakereszteket ábrázoló, szorzott perspektívájával, nyármeleg sárga színével és serkendező zöldjével az egy ívbe foglalt számtalan háttér-dombnak. – Gyümölcsöző tanulság lehet ez a kép talán egy más, hipernaturalista (kubista, futurista, szintetikus) művésznek, vagy, ha errefelé viszi a temperamentuma, Máttis Teutschnak magának.
III. Absztraktságában és végtelen változatosságában ez a festés a zene mellett a matematikával rokon, kiindulási és támadópontjában pszichofizikai. Ez a nagy különbség Máttis Teutsch Jánossal szemben (aki közel egy évtizede nemigen mozdult ki Brassóból) a müncheni Kandinsky művészetében, aki céljában metafizikus piktúrát űz. Így Máttis Teutschban, különösen testes metszeteiben, több az erő, és magyar festők közt feltűnő tiszta koloritjában több a szuggesztivitás.
IV. Az abszolút festői eszközökkel készült képet meg nem érteni nem lehet. Célját az emberi pszichében pozitív vagy negatív irányban mindig eléri.
(Nyugat, 1917. október 15.) Szemelvények az 1917-es kiállítás kritikáiból “A Ma folyóirat kiállításai sorát egy értékes, új festő műveivel nyitja meg. Máttis Teutsch Jánosnak idáig alig néhány képe került a nyilvánosság elé, aztán pár metszete, melyek nem közönséges grafikusnak jelezték. Kiállításán olajfestményeit, akvarelljeit és metszeteit gyűjtötte össze, melyek a művész kialakult és egységes felfogását mutatják. Két fő jellemvonása: vonalszeretete és a tiszta színek kedvelése. Csupa táj a motívuma, néhol jelenik meg csak egy-egy alak; képei naturalisztikus motívumoktól eltávolodva stilizálttá válnak. A vonal külön életet él nála, egész rendszere a vonalak ritmusán nyugszik, és bár sok újszerűséggel lép fel, mégis befejezett, kellemes harmóniákat hoz. Ez a művészet párhuzamosan halad azokkal a vonal- és színritmikai törekvésekkel, melyek a francia Henri Matisse első kísérleteinél bukkantak fel. Máttis stilizáltsága nem száraz és nem üres, hanem tartalmas és változatos művészet. Igen erőteljesek akvarelljei, de olajképein is az egész tiszta festékfelrakással dolgozik, és szép eredményeket ér el. Nagyobb dekoratív feladatokra hivatott művésznek látjuk, akiben, bár vannak nyugtalanságai, nincs zavarosság, nincs nagyképűség, és nincs értelmetlenség. Inkább rokonszenves egyszerűség van benne, de nincs titánkodás. Feljegyezni való a művészről, hogy Brassóban él, tanár, s vidéki lekötöttségében éli ezt a megbecsülendő, zárt művészéletet.”
(Bölöni György, Világ, 1917. október 14.) “A magyar futuristák folyóirata, a Ma rendezi Visegrádi utcai helyiségében, ízléses környezetben, ennek a fiatal erdélyi művésznek kiállítását. Máttis Teutsch János művészete, akármennyire különbözik is attól, amit a festők legtöbbje produkál, nem futurista művészet. Ellenkezőleg, hittel és bensőséggel eltelt komoly keresése az olyan egyéni stílusnak, melyben a természet előtt kapott szenzációi egész teljességükben kifejeződjenek. ... a jelenségek vonalszerkezete érdekli leginkább; a tájat, hegyeit és völgyeit vonalösszetevőire bontja szét, hogy azután legjellemzőbb vonalaikból összerakja őket. Művészete szintetikus művészet: nem a közvetlen megfigyelésé, hanem az elképzelésé. Színei is épp olyan transzponáltak, mint a rajza. Sápadt, derengő színek, finom harmóniák, melyekben az átlagos néző hiába igyekeznék a természetre ismerni. De ilyen színekben látja a világot az álmodozó, a költő, ki mindenre a maga álomszíneit vetíti rá. Máttis Teutsch János szép tehetségének (amely érdekes linóleumnyomataiban sem tagadja meg magát) mi igaz örömmel kívánunk hozzá méltó feladatokon teljes megérlelődést.
(Elek Artúr, Az Ujság, 1917. október 14.) “...Egy-két figurális mellett csupa tájképpel mutatkozik be a Brassóban élő szász eredetű fiatal festő, akinek akarásai külföldi hatásokon épültek fel, s legközelebb az expresszionisták törekvéseihez állanak. Képei színes vonalak, amelyekkel a formára akar rávezetni. Mozognak, nyugtalanok a dolgai, a legjobb tulajdonsága, hogy zöld, sárga, lilás színeivel jól tud bánni. Anyagban leginkább az akvarell felel meg neki, olajfestményei határozottan erőtlenek. Egy sorozat linóleum és fametszete között vonalban, lendületben, plasztikában sikerült darabokat találunk ...”
(Magyarország, 1917. október 14.) “... Ahol azonban a szín segít, ott értékes és öntudatos piktor, aki az expresszionisták törzséből való, de azok tudákos forma-smokkériája nélkül, sok szabad és naiv festőiséggel megáldottan, s mentől készebb és érettebb dolgait látjuk, annál kevésbé indokolt, hogy itt van a “Ma” titáni és feketeinges anarchistái között.”
(Márkus László, Alkotmány, 1917. október 14.) Hevesy Iván
Mint kész és kialakult, de még igen messze fejlődésekre képes művész mutatkozott be Máttis Teutsch János őszi kiállításával a közönség előtt. A kiállítás retrospektív volt, és így a képek kevés száma dacára is jól meg lehetett látni az egyes stílusfordulatokat, amelyeken keresztül eljutott a mostani, expresszionistákkal rokon, erőteljes, de gyengéd és passzív színfoltköltészethez. Nem kitűzött program és elvek vezették őt ehhez a formalátáshoz, hanem belső művészi ösztön és a fejlődések önként adódó lehetősége és kényszerűsége. Elinduló időszakában sem volt naturalista. Legrégebbi képeit is színstilizálás, tónusredukálás és bizonyos tér- és formaabsztrahálás jellemzi. Majdnem kizárólag tájképeket fest, túlnyomórészt akvarellben. Nem impresszionista, mert nem elégszik meg azzal, hogy látomása illúzióját keltse, de azért mentes minden hazug objektivációtól. (Így esik igen messze a kubizmustól.) Tiszta líra, amit csinál: a természet által keltett impressziókat és hangulatokat felfokozza, megsokszorozza, azután visszasugároztatja a természetre. A természet formáival önkényesen bán el, mert nem engedi meg, hogy azok önmagukért beszéljenek: kényszeríti őket arra, hogy csak a felkeltett érzést fejezzék ki minél pregnánsabban. Lássunk egy példát: hogy dolgozik az ő expresszionizmusa. A téma egy lankás dombok közül az előtér felé csergedező patak. Egy naturalista művész kínos lelkiismeretességgel igyekezne ezt a valóságot minden részletével együtt hűen vászonra vinni. Az impresszionista megelégednék azzal, hogy bizonyos könnyedebb technikai eszközökkel pusztán csak az illúzióját keltse ennek a valóságnak. De valóságot akar végeredményében ő is, semmi többet. Ő, az expresszionista többet, illetve mást akar. Benne a patak a lágy és nyugodt hullámzás érzetét keltette, a táj szemléletébe merülve ez a hangulat vált benne uralkodóvá, ezért a képpel ezt akarja szuggerálni. A patakot az előtér felé szélesedő lilás-kék hullámosan kanyargó csík jelzi. Ezt a hullámos mozgást átveszi az egész környezet: a dombok, halmocskák, utak, horizontvonal mind ezt szuggerálják számos ritmikai változatban. Az élmény, melyet kifejezett, nem tisztán festői, de az eszközök, melyekkel a hatást elérte, tisztára pikturálisak. A képpel nem a valóságot kaptuk, annál többet vagy kevesebbet (ez szempont dolga): a valóság szubjektív extractumát. Passzívul átengedi magát a külső hatásoknak, de ezt a hatást azután markánsan, erőteljesen fejezi ki: ebben áll Máttis Teutsch művészetének lelki karaktere. Emberi alak csak néhány esetben kerül képeire, de ebben a néhány esetben igen jelentős szerephez jut, sokkal többet jelent, mint puszta fizikai formát, amint ezt néhány kritikusa felületesen megállapította. A képben kifejezett hangulat, mint fókuszban felfokozva csendül ki ezekben az emberi figurákban. Például: a táj csupa gyötrődés, nyugtalanság és feszültség. A gyötrődő, nyugtalan vonalak egy gyötrődő nyugtalanságtól feszülő emberi alak kontúrjait emelik föl. Ezzel a kép hangulat-tartalma kétségtelenné és kézzelfoghatóvá vált, pszichikai hatása elől kitérni nem lehet. A mondottakat kitűnően szemlélteti Máttis Teutsch linóleummetszet-albumában levő két, emberi figurával bővített kompozíció. A formai fejlődés fázisait három állomás jelzi: őszi kiállítása Pesten, linóleum-albuma és mostani bécsi kiállítása. Eleinte a lágy színeket és formákat kereste (ezért szerette úgy az akvarellt) de lassankint a színek számát csökkentette, a formákat pedig erősen elkülönítette egymástól. Tendencia a monokrómia és vonalhangsúlyozás felé. Így jutott el ezzel a stílussal adekvát technikához, a linóleum-metszéshez. Amit azelőtt színekkel és tónus-harmóniával csinált, azt most fehér-feketével és szabad vonalritmikával próbálja kifejezni. A linóleum-metszés viszont festészetére hatott vissza, és komplikáltabban, sok színben akarja megcsinálni azt, amit a linóleum két színében csinált. Ezekre a kontrasztokra és forma-elkülönítésekre azonban az akvarell már nem elég erőteljes, s azért visszatér az első korszakban nem eléggé kifejező olajhoz, amely most már a legjobban megfelelő kifejezési eszközévé lett művészetének. Szinte azt lehetne mondani utolsó képeire: színes linóleum-metszetek olajfestékkel festve. Ezt a stílusfordulatot a pesti kiállítás1 még csak sejtette, a bécsi2 már kétségtelenül reprezentálja.
(Jelenkor, 1918. január–február.) 1 Az utalás a MA helyiségében 1917.okt.14-én megnyílt kiállításra vonatkozik.
Mattis Teutsch János levele Bálint Zoltánnak [postabélyegző: 1918. márc. 22.] Kedves Uram! Levelét megkaptam, kíváncsi vagyok a kiállítás1 programjára. Tudja ön, hogy elég sok munkába kerül egy kiállítás összehozása, itt még az a nehézség is hozzá járul, hogy én csak egynehány napig lehetnék Kolozsvárt. Egy egész megbízható személyre is van szükség, ki minden ügyet ellát. Levélben kell mindent megbeszélnünk, mivel Pesti utam elmaradt és így a Kolozsvári is, de ha terem lesz, szóval minden jól elő van készítve, úgy átrándulhatok megtekintés végett és minden ügy megbeszéléséért. Az elrendezést és megnyitást persze magam is ott tölteném. Egy olyan kollekciót állítanék ki, mint a pesti volt, k.b. 60 drb. munka – olaj – víz és metszet. Mikorra gondolják önök a kiállítást? Mit tartanak az anyagi sikerről? Kérem írjon mindenről részletesen. Levelében írt változásokkal egyetértek. Az óhajtott metszetekből közelebbről küldök (persze díszítések, fejléc, záródísz aligha lesznek.)2 Értesítését várom Szívélyes üdvözlettel Máttis Teutsch
(MTA Művészettörténeti Kutató Intézet. Adattár MKCS-C-I-174) A levél címzettje Bálint Zoltán (1898-1978) kolozsvári újságíró, szerkesztő. Barátsággá mélyülő kapcsolatuk Mattis Teutsch élete végéig nyomon követhető. 1 A tervezett kiállítás, mint a következő levélből kiderül, ekkor nem valósult meg.
Mattis Teutsch János levele Bálint Zoltánnak Kedves Uram! Gondoltam, hogy nagy nehézségekkel járna egy kolozsvári kiállítás és kevés anyagi sikerrel. Nagyon köszönöm nagy utánjárását. Igazán kicsinyesek a kolozsváriak, de hisz nem lehet azt rossz néven venni nem értik máskép. Kérem az Erdélyi Szemlének azt a számát, melyben az őszi kiállításomról írt kritika1 megjelent volt, nékem megküldeni és oda hatni, hogy a kliséket vissza kapjam (a már megjelenteket)2 Ha valami van Kolozsvárt, ami engem érdekelhetne, úgy kérem tudasson. Munkával töltöm időmet, erősen készülök az őszi kollektív kiállításomra.3 Szívélyes üdvözlettel Máttis Teutsch Brassó 1918. IV. 19.
(MTA Művészettörténeti Kutató Intézet. Adattár MKCS-C-I-174) 1 Páll József: A “MA” képkiállításáról. Erdélyi Szemle, 1917.nov.25.
Mattis Teutsch János levele Bálint Zoltánnak [1918. június] Kedves Uram 22.-én délben indulok innen Berlin felé, de midőn eltávoznék küldök önnek 3. metszetet1 a propaganda szám számára – Kahánának2 írjon címe: Mester utca 1. Witting3 igazságügyi tanácsosnál. A láda munkáimmal már úton van. Hogyan csináljuk a szövettel,4 a gyárban csak nehány hét múlva lesz? Szívélyes üdvözlettel Mattis Teutsch
(MTA Művészettörténeti Kutató Intézet. Adattár MKCS-C-I-174) 1 Az Erdélyi Szemle 1918.júl.21-i számában jelent meg két Mattis Teutsch metszet.
|