Mattis Teutsch és a Der Blauer Reiter
Hubertus Gaßner

Jegyzetek

1 Idézi Gheorghe Vida: Hans Mattis-Teutsch und der europäische Dialog der Formen. Rumänische Rundschau, 1984/12. 96.

2 Mircea Deac: Mattis-Teutsch und der konstruktive Realismus. Cluj–Napoca, 1985, 65. – Mattis-Teutsch Kunstideologie című művének bukaresti német (reprint) kiadásához írt utószavában Elisabeth Axmann is ugyanezt állítja, de ugyancsak nem hoz rá bizonyítékot: “Mattis-Teutschot gyakran hasonlítják barátjához, a müncheni Franz Marc-hoz, méghozzá több okból; az egyik legfontosabb az a mozgalmas és kontrasztos színvilág, amely főként Franz Marc absztrakt, tehát késői képeire jellemző.” Elisabeth Axmann, in: Hans Mattis-Teutsch, Kunstideologie, Stabilität und Aktivität im Kunstwerk. Mihai Nadin előszavával és Elisabeth Axmann utószavával. Kriterion, Bukarest, 1977, 102. – Anca Pop az általa szervezett 1999-es genti Mattis Teutsch-kiállítás katalógusában a következőket állapítja meg: “Kandinszkijnak A szellemiről a művészetben című művében kifejtett elmélete és absztrakt tájképei, valamint Franz Marc panteisztikus világlátása nyilvánvalóan erős hatást gyakorolt Mattis Teutschra. Tájképein az ember és a természet harmóniáját igyekezett kifejezésre juttatni. A vonalak és színek ritmusa, a vászon különböző területei váltak az alakok, állatok és fák tájba való szerves beleillesztésének alapelvévé. Feltűnő még a román művésznél, hogy előszeretettel használ egyforma intenzitású kéket, lilát és sárgát, s ez a színválasztás Franz Marc-kal köti össze.”(angolul) in: Hans Mattis-Teutsch, Museum voor Schone Kunsten, Gent, 1999, 49sk.

3 Deac 1985. 58. – A leghatározottabban Claus Stephani állítja, hogy Mattis Teutsch ismerte Kandinszkijt és Gabriele Müntert. Ő nyilvánvalóan azokból a beszélgetésekből meríti információit, amelyeket a hatvanas évek közepén folytatott Mattis Teutsch özvegyével, aki 1918 óta volt a festő felesége: “1903 és 1905 közt Mattis Teutsch Münchenben van. Múzeumokat, kiállításokat látogat, előadásokat hallgat művészetről és művészettörténetről, találkozik Edmund Kanoldttal, Gabriele Münterrel, Kandinszkij tanítványával és tisztelőjével – Vaszilij Kandinszkijt csak később, Párizsban ismerte meg – és két orosz autodidakta festővel, Mojszej Kogannal és Vladimir Behtyejevvel.” – A Blauer Reiter csoport tagjának, Behtyejevnek sokkal később keletkezett festményeivel valóban mutatnak hasonlóságot Mattis Teutsch 1918 utáni, aktot tájban ábrázoló fametszetei és festményei. – A későromantikus tájképfestő Edmund Kanoldttal Mattis Teutsch aligha találkozhatott Münchenben, hiszen az Karlsruhéban élt, és már 1904-ben meghalt. Fia, Alexander Kanoldt tényleg élt Münchenben, de csak 1909-től kezdve, amikor Mattis Teutsch már rég Párizsba távozott. Alexander Kanoldt festői munkásságát müncheni korszakában erőteljesen befolyásolta a “fauvista” Javlenszkij, és alapító tagja volt az 1909. január 22-én létrehozott, a Blauer Reiter előzményének tekinthető Neue Künstler-Vereinigungnak, bár célkitűzései homlokegyenest ellenkezőek voltak, mint ezé a csoporté. A húszas években a Neue Sachlichkeit (Új Tárgyiasság) egyik kiemelkedő képviselője lett. C. Stephani efféle pontatlanságai óvatosságra intenek a következő kijelentések értékelésében is: “A Kandinszkijjal való ismeretség – ő 1902 óta a Société du Salon d’Autumne tagja volt – teszi lehetővé számára, hogy egyszer részt vegyen ennek a társaságnak a kiállításán és utána az Függetlenekén. Amikor Mattis Teutsch időnként Berlinben tartózkodik és néhány hónapig Franz Metzner műtermében szobrászként dolgozik, újból találkozik Kandiszkijjal. »Erősen ennek az embernek a hatása alatt áltam.«” – Sociétaire, vagyis a Párizsi őszi Szalon Társaság tagja Kandinszkij csak 1905-ben lett. 1907 és 1909 között – részben erre az időre esik Mattis Teutsch párizsi tartózkodása – Kandinszkij évente részt vett a Salon des Artistes Indépendants kiállításain. Mattis Teutsch ott tényleg láthatta a műveit. Ő maga 1905 és 1908 közt tartózkodott Párizsban. Ezenkívül a párizsi Les Tendances Nouvelles című művészeti folyóirat 1906 és 1909 közt Kandinszkijnak körülbelül 40 grafikáját közölte – túlnyomórészt mesei tárgyú, szimbolista fametszeteket –, melyeket Mattis Teutsch szintén láthatott. Ezek befolyásolhatták saját későbbi fametszeteit is, noha Kandinszkij képi motívumai nem igen érdekelhették. 1908-ban Kandinszkij és Gabriele Münter valóban Mattis Teutschal egy időben voltak Berlinben, egy darabig még saját műtermük is volt a városban. Maria Strakoschsal, a Phalanx-iskola egyik növendékével, és annak férjével, Alexanderrel együtt Kandinszkij és Münter heti rendszerességgel látogatták az antropozófus Rudolf Steiner előadásait

a berlini Építészek Házában. Könnyen lehet, hogy Mattis Teutsch is járt oda, de ez adatokkal mai napig nem bizonyítható. Claus Stephani, Der Weg eines Künstlers. Hans Mattis Teutsch, in: Brigitte Stephani (közreadó), Sie prägten unsere Kunst. Studien und Aufsätze. Cluj–Napoca, 1985. 222.

4 Vida 1984. 92–93. – Gudrun-Liane Ittu joggal említi Mattis Teutschról írt disszertációjában, hogy az irodalomban gyakran említik Mattis Teutsch “szellemi rokonságát” Kandinszkijjal, anélkül, hogy személyes ismeretségükre bizonyíték lenne. Ő végül a kilencvenes években interjút készített az akkor 85 éves Jana Korsch-sal, aki Brassóban egy házban lakott Mattis Teutschcsal, s ez a hölgy számára megerősítette a két művész találkozásának tényét. Vö. Gudrun-Liane Ittu: Hans Mattis-Teutsch: His Work an thought, Final thesis for the MA Progamm in the History and Philosophy of Art and Architecture. Central European University, June 1995. Ennek a kiadatlan munkának egy gépiratát Nicolas Eber, Zürich, volt szíves rendelkezésemre bocsátani. Gudrun-Liane Ittu nem közöl semmi konkrétumot arra nézve, hogy ez az ismeretség mikor jött létre. – Valószínűnek tartjuk, hogy kettőjük találkozása nem a század első éveiben Münchenben, vagy 1905 és 1908 közt Párizsban, vagy Berlinben történt meg, hanem csak

a húszas években, amikor Mattis Teutsch Brassóból többször is Berlinbe utazott és nyilvánvalóan

a weimari Bauhaust is felkereste.

5 Vida 1984. 95.

6 Elisabeth Axmann az alábbiakat fűzi a nagy formátumú Der Blaue Reiter című festményhez: “Vajon miért merül fel ez a cím, amely a század elején futott be dicsőséges karriert az európai művészetben,

a negyvenkét éves művész munkásságában, aki már hat éve szülővárosában, Brassóban él, és egy ipariskolában tanít? Nosztalgia ez az avantgarde hajdanvolt dicsősége után, vagy vallomás a híres mesterek művészetéhez való tartozás érzéséről, vagy épp ellenkezőleg egy megkésett válasz, egy saját felfogású Blauer Reiter? A képre tekintve – [...] – mindez felfedezhető benne. Minden, csak épp az nem, hogy hátat fordított volna annak a hagyománynak, amelyhez tartozónak érezte magát”,

in: Hans Mattis-Teutsch, Kunstideologie, i. m. 102.

7 Az említett művek: W. Kandinsky: Über das Geistige in der Kunst, München, 1912; Der Blaue Reiter. Közreadja Kandinsky és Franz Marc. München, Piper & Co., 1912. – Az idézet: Der Blaue Reiter, kiállítási katalógus. Szerk. Christine Hopfengart, Kunsthalle Bremen, Köln, 2000. 16.

8 Franz Roh: Nach-Expressionismus. Leipzig, 1925, 23.

9 Gudrun-Liane Ittu: Hans Mattis-Teutsch, ein “spiritualistischer” Künstler und Denker. in: Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Rumänische Akademie. Institut für Gesellschaftlich-Humanistische Forschungen. Sibiu/Hermannstadt, 39. köt, 1–2. sz. Bukarest, 1996. 109.

10 Deac 1985. 62.

11 Deac 1985. 60.

12 Ittu 1996. 110–111; vö. még Krisztina Passuth: Les oeuvre de János Mattis-Teutsch au Musée des Beaux-Arts. Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, 46/47 (1976) 114; Julia Szabó: Blaue Seele / Seelenblume. Zur Geschichte eines Motivs in Symbolismus und Expressionismus. Acta Historiae Artium, 39 (1977) 165–196.

13 Ittu 1996. 109; Kandinsky és Mattis Teutsch egyidejű érdeklődéséről a teozófia és az antropozófia iránt vö. Ittu szakdolgozatát (mint 4. jegyzet).

14 Vida 1984. 94.

15 Egy 1898-as recenzióból, idézi Ekkehard Mai: Akademie, Sezession und Avantgarde. München um 1900, in: Thomas Zacharias (szerk.), Tradition und Widerspruch. 175 Jahre Kunstakademie München. München, 1985. 145–178. az idézet: 156.

16 Szabó Júliát idézi Hubertus Gaßner, Wem die Fähigkeit gegeben ist, in die Sonne zu sehen. Csontváry – ein genialer Dilettant. in: Tivadar Kosztka Csontáry, kiállítási katalógus, Haus der Kunst München, 1994/1995. 8.

17 Rippl-Rónai József, idézve in: Die NABIS, Propheten der Moderne, Kunsthaus Zürich, 1993. München, 1993. 384.

18 Werner Ross: Bohemiens und Belle Epoque. Als München leuchtete. Berlin, 1997. 228.

19 Akten des Bayerischen Hauptstaatsarchivs München, idézi Susanne Böller: Die Akademie feiert sich selbst. in: Helmut Bauer / Elisabeth Tworek: Schwabing. Kunst und Leben um 1900, Kiállítási katalógus, Münchner Stadtmuseum, München, 1998. 292, 57. jegyzet.

20 A Bajor Királyi Szépművészeti Akadémia szabályzata, idézve in: Wieland Schmied / Gerd Roos: Giorgio de Chirico, München, 1906–1919. 98.

21 Uo. 98.

22 Mattis Teutsch János szobrásznövendéktől bizonyára nem volt idegen Hildebrand neoklasszikus, formai szigorúságra és egyszerűségre törekvő stílusa, hiszen már budapesti tanulmányai idején is érdeklődött antik és ókori egyiptomi szobrok iránt. Még 1931-ben, a Kunstideologie utolsó részének illusztrációiban is kifejezésre jut lelkesedése az ókori Egyiptom művészete iránt – sziluettjein felismerhető, hogy mennyire hasonlítanak az egyiptomi mintaképekhez. Amikor Mattis Teutsch 1908-ban Párizsból Berlinbe ment, Gottfried Schadow nyomait követve az ókori szobrászat és építészet aránytörvényeinek kutatásába kezdett. – Hildebrand érzékeléspszichológiailag megalapozott formatanának modernségével és továbbélésével kapcsolatban vö. alapvető művét: Das Problem der Form in der Bildenden Kunst (1893) és Barbara Eschenburg: Die Münchner Plastik von Hildebrand bis zu den 50er Jahren. in: Figürliche Plastik im Lenbachhaus 1820–1930. Kiállítási katalógus, Szerk. Helmut Friedel. München, 1997.

23 Ld. Mattis Teutsch 1921-es brassói kiállításának katalógusában. Ld. Dokumentumok, 460. lap.

24 Böller 1998. 283.

25 Idézi Maria Makela: The Munich Secession. Art and Artists in turn-of-the century Munich. Princeton University Press, Princeton NJ, 1990. 127.

26 Peter Behrens müncheni fellépéséről vö. Norbert Götz: Die Debschitz-Schule. in: Kat. Schwabing. Kunst und Leben um 1900 (mint 19. jegyzet).

27 Günter Brucher: Kandinsky. Wege zur Abstraktion, München, 1999. 42.

28 Hajo Düchting: Franz Marc, Köln, 1991. 33.

29 Párizsi tartózkodása alatt Gabriele Münter Théophile Steinlennél tanult rajzolni, 1907-ben készültek olajvázlatai a Saint-Cloud-parkban és Sčvres-ben, késő-impresszionista vagy neoimpresszionista stílusban. Az 1906-os Őszi Szalon Gauguin-retrospektív kiállítása mély benyomást tesz ugyan rá, de ez egyelőre nem hagy nyomot festői stílusán. Kandinszkijhoz hasonlóan csak Münchenbe, illetve Murnauba való visszatérése után, 1908-ban dolgozta fel Gauguin és Matisse hatását. A késő-impresszionizmus szenzualista festéskultúrája helyébe egy nagy foltokkal dolgozó festésmód lép, amely “minden feleslegeset igyekszik kikapcsolni” (Kandinszkij, 1909) és sommásan kezelt színfoltokat használ.

A paletta karaktere Gauguin izzó, de tompított színei és a fauve-ok kirobbanó színei között áll. Münter ebben az időben gyakran használt fehérrel kevert rózsaszín, kék, lila és zöld árnyalatokat, amelyeknek világos összhatása emlékeztet arra a koloritra, amely Mattis Teutsch 1915 és 1917 közötti olajképeire jellemző.

30 Vö. Makela 1990. 181. 2. jegyzet.

31 Idézi Makela 1990. 133.

32 A Debschitz-iskola programját idézi Helmut Bauer: Schwabing. Kunst und Leben um 1900. Bildband, Münchner Stadtmuseum, München, 1998. 137.

33 Silvie Lampe-von Benningsen (szerk.) Hermann Obrist: Erinnerungen. München, é. n. 24. – Obrist müncheni munkásságáról és mintakép-szerepéről a Blauer Reiter organikus absztrakciója számára vö. Kandinsky und München. Begegnungen und Wandlungen 1896–1914, kiállítási katalógus, Städtische Galerie im Lenbachhaus, München, 1982.

34 Idézi Regine Prange: Bruno Tauts Architekturphantasien. in: Hartmut Eggert (szerk.), Faszination des Organischen. Konjunkturen einer Kategorie der Moderne, 113. – Haeckel Kunstformen der Natur című kötete megjelent utánnyomásban, 100 színes képtáblával a Schirmer és Mosel kiadónál, München, 1999.

35 Ittu 1996, 110.

36 Ernst Haeckelnek a müncheni jugendstil művészeire gyakorolt hatásáról vö. Siegfried Wichmann: Jugendstil Floral Funktional. München/Herrsching, 1984.

37 Makela 1990. 132.

38 Brucher 1999. 75.

39 Uo. 77. – Gauguin, a nabik és Matisse hatásáról Javlenszkijre vö. Jürgen Schultze: Umgang mit Vorbildern. Jawlensky und die französische Kunst bis 1913. in: Alexej Jawlensky 1864–1941. Kiállítási katalógus. Szerk. Armin Zweite, Städtische Galerie im Lenbachhaus, München, 1983.

40 Idézi Roland März: Tahiti – Moritzburg und zurück. Gauguin und die deutschen Expressionisten. in: Paul Gauguin. Das verlorene Paradies. Kiállítási katalógus. Museum Folkwang Essen, Essen, 1998/1999, 284.

41 Mattis-Teutsch 1921-es brassói kiállításának katalógusában. Lásd kötetünkben a Dokumentumok közt, 460. lap.

42 März 1998/1999. 284.

43 Idézi März 1998/1999. 282.

44 Felix vom Rath háza és gyűjteménye 1904-től állt nyitva a kortárs művészet kedvelői, a művészek – nyilvánvalóan ezek közé tartozott Javlenszkij és Verefkin is – és érdeklődők tágabb köre előtt. A művészpár első találkozása Gauguinnel – tudható róluk, hogy legkésőbb 1912-ben már Gauguin több műve volt

a birtokukban – saját tanúságuk szerint a vom Rath házban történt, ami azért különös, mert Gauguintől már 1903-ban, a Phalanx kiállításán is szerepeltek művek.

45 Andrea Pophanken: Moderne französische Kunst in München. Zur Sammlung Alfred und Hanna Wolff. in Kat. Schwabing. Kunst und Leben um 1900. i. m. 295–302. (mint 19. jegyzet)

46 Idézi Armin Zweite: Jawlensky in München. in: Kat. Alexej Jawlensky 1864–1941. i. m. 56. (mint 39. jegyzet)

47 Annette Gautherie-Kampka: Impulse, Wechselbeziehungen und Abgrenzungsstrategien. Fauvismus und Expressionismus vor 1914.

48 Majoros Valéria monográfiájában Lukász Irént, Mattis Teutsch későbbi jó ismerősét idézi, aki arról számolt be, hogy a brassói festő Párizsban jó barátságban volt Matisse-szal. Majoros Valéria: Mattis Teutsch, Budapest, 1998. 15. Ez a hipotézis Claus Stephaninál és Anca Popnál is szerepel, megerősítés nélkül. – A Matisse-akadémia életéről beszámol annak egykori diákja, Oskar Moll, in: S. und D. Salzmann: Oskar Moll. Leben und Werk. München, 1975.

49 Gautherie-Kampka i. m. 13.

50 A művész fiának emlékezése alapján idézi Deac 1985. 59. Mattis Teutsch Párizsban Lucien Simonnál is tanult, brassói barátjával és évfolyamtársával, Hans Ederrel együtt, aki a müncheni akadémián is vele tartott. Münchenben Eder megfestette többek közt Heinrich Mann író, valamint az anarchista költő és publicista Erich Mühsam képmását is, akikkel a bajor fővárosban találkozott – s az ő révén esetleg Mattis Teutsch is. A francia fővárosban Mattis Teutsch tartotta a kapcsolatot román művészekkel is, iskolatársával, Franz Kimmel, de Brâncusival is, akiről pasztell-képmást is alkotott (Brassó, dr. Emil Bologa gyűjteménye, 47 x 37 cm). Erről a műről ír Barbu Brezeanu: Centenar Brancusi. Un portret de Mattis-Teutsch. Arta, 1976. Nr. 5.

51 Ezek közé tartoznak: Zene: vázlat, 1907 (New York, The Museum of Modern art), Pompa I, 1907 (Párizs, Musée national d’art moderne, Centre Georges Pompidou), Fürdőzők teknősbékával (Három nő

a tengerparton), 1908 (The Saint Louis Art Museum), Tekézők, 1908 (Szentpétervár, Ermitázs), Tánc I, 1908 (Szentpétervár, Ermitázs).

52 Mattis Teutschnak ezek az 1915 körül keletkezett nőalakjai mintha rokonságban állnának a magyar nabis, Rippl-Rónai női aktjaival. Az 1910-es Park aktokkal című képen például a hat, erősen kontúrozott női sziluettfigura és a mögöttük sorjázó tizenegy függőleges fatörzs erősen ritmizált és harmonikusan mozgalmas mintázatot ad, amelynek igen magas fokú a zeneisége. – Egy évvel később, 1911-ben készültek Kernstok Károly tervei a budapesti Schiffer-villa ablakaihoz. Sem a virágot szedő nők motívuma, sem a ruhátlan vagy felöltözött, S-vonalban arabeszkszerűen hajladozó testek dekoratív síkszerűsége nem képzelhető el a párizsi nabik példája nélkül. Ugyanakkor Kernstoknak ezek a nőalakjai feltűnő hasonlatosságot mutatnak Mattis Teutsch alig valamivel későbbi női aktjaival.

53 A Notes d’un peintre (in: La Grande Revue, 1908. dec. 25.) című írást egyik tanítványának, Oskar Mollnak a felesége már 1909-ben lefordította németre, és meg is jelent a Kunst und Künstler-ben Notizen eines Malers cím alatt. Kézenfekvő feltételezni, hogy Mattis Teutsch, aki kifogástalanul tudott németül, hamarosan tudomást szerzett erről az írásról.

54 Gautherie-Kampka i. m. 14.

55 Hevesy Iván: Máttis Teutsch János. Nyugat, 1923. július 1. ld Dokumentumok 463–466. lap.

56 Kassák, a MA-kiállítás előszava; újból közölve MA, 1917, december 5. ld. Dokumentumok, 451. lap.

57 Hevesy, Ma 1918, november 20. ld. Dokumentumok 456–457.

58 Maurice Denis szövege 1913-ból, idézve in: Kat. Die NABIS, i. m., 159. (mint 17. jegyzet)

59 Franz Marc megfogalmazása, idézve in: März 1998/1999. 283.

60 März 1998/1999. 283 skk.

61 Franz Marc, Über das Tier in der Kunst, idézi Düchting 1991. 31.

62 “Von der Weltseele, eine Hypothese der höheren Physik zur Erklärung des allgemeinen Organismus. Nebst einer Abhandlung über das Verhältnis des Realen und Idealen in der Natur oder Entwicklung der ersten Grundsätze der Naturphilosophie an den Prinzipien der Schwere und des Lichts”.

63 A budapesti Művészházban tartott Nemzetközi Posztimpresszionista Kiállításról (1913. február–március), amelyen a Blauer Reiter-csoport is képviselve volt, valamint a néhány héttel korábban megnyitott Futuristák és Expresszionisták című tárlatról (1913. január–február) a budapesti Nemzeti Szalonban, ahol Javlenszkijtől 24, Kandinszkijtól 5 kép volt kiállítva, de Franz Marc nem szerepelt, vö. Monika Wucher tanulmányát, in: Kat. Der Blaue Reiter, i. m. 76–78. (mint 7. jegyzet)

Fel