Gondolatok Mattis Teutschról
Konrad Oberhuber

Mattis Teutsch 1928-banA húszadik századi modern művészet kialakulásáról alkotott elképzelésünk az utóbbi húsz-harminc évben lassan megváltozik, átalakul. A művészettörténészek figyelmét jó ideig csak Párizs, a kubizmus és Cézanne öröksége kötötte le, elemzéseikben a struktúrának és a vonalnak jutott alapvető szerep. Ezzel szemben manapság a színek így természetesen a fauvizmus és az expresszionizmus, valamint Párizs mellett néhány közép- és kelet-európai központ kerül egyre inkább előtérbe. Münchent, Drezdát és Berlint már régóta a művészi útkeresés központjának tekintjük. Moszkva szintén közismert. Nemrégiben a figyelem Bécs és Prága felé fordult, a legutóbbi időben pedig Budapest is kezdi elfoglalni helyét a művészettörténeti székhelyek sorában. Ennek köszönhető, hogy egyre nagyobb figyelmet szentelünk olyan városoknak is, mint az Erdélyben található Kronstadt-Brassó. Napjainkban tanúi lehetünk, amint Mattis Teutsch János – aki itt élt – az egyik jelentős vezéralakjává válik ennek a színes keleti avantgárdnak.

Jóllehet pályáját Budapesten kezdte, a legfőbb hatások Münchenben és Párizsban érték, ahol évekig élt és tanult, mielőtt művész-tanárként szülővárosába visszatért. Bár későbbi roppant érzékeny, kifinomult szobraival, festményeivel és grafikáival – melyek lényege a lineáris szépség, és amelyek alkalmanként szorosan kapcsolódtak a korabeli társadalmi-politikai problémákhoz – a haladó magyar és román művészcsoportosulásokhoz csatlakozott, korai műveit mélyen idealista szellemben készült vallásos és természeti motívumok szövik át, amelyeket az expresszív színek iránti vonzalom határoz meg. Az absztrakt formák keresése, ami a természet vagy a lelkiállapot belső élményét ritmikusan elrendezett motívumok és fényteli, élénk tónusok párbeszédén keresztül érvényesül, Mattis Teutschot a müncheni Der Blaue Reiter csoport ugyancsak idealista és spirituális törekvésével rokonítja. Mattis Teutsch az 1903–1905-ös éveket a bajor fővárosban töltötte, ahol találkozhatott Gabriele Münterrel, később pedig 1905–1908 közötti párizsi tartózkodása alatt megismerkedett Kandinszkijjal. Bár eltérő alapokról indultak, Mattis Teutsch stílusa már ekkor hasonlít a nála idősebb művészekéhez, akik a világ belső lényegét igyekeztek valamilyen módon kifejezni. 1911-ben, amikor a Blaue Reiter csoport létrejött, Mattis Teutsch már Brassóban tanított, de Budapesten látta a Blaue Reiter művészeitől kiállított anyagot 1913-ban, 1918-ban pedig újra kapcsolatba került az európai művészet legmodernebb áramlataival, amikor művei megjelentek a berlini Der Sturm című folyóiratban.

A viszonylagos elszigeteltség időszakában Mattis Teutsch egy sor akvarellt és olajfestményt készített, amelyek többnyire lekerekített és ritmikusan elrendezett formák színfoltjaiból álló tájképek, erőteljesen gesztikuláló fái csaknem figurális alakot öltenek, ugyanakkor teljesen beleágyazódnak az abszolút kompozíció síkjába. Fekete-fehér linómetszeteket is készített. A kép síkbeli hatása és a mű képi egységének kialakítása ugyanazt a felfogást tükrözi: a színek összjátékán kívül egyáltalán nem törekedett semmiféle térhatás, mélység vagy plasztikusság elérésére. Radikális törekvéseit két tényező segítette. Az egyik nyilvánvalóan a budapesti Iparművészeti Iskolán töltött tanulóévei, valamint a brassói Faipari Szakiskolában folytatott oktatói tevékenysége, ott ugyanis természetszerűleg elsajátította a díszítőművészet alapelveit, a síkbeliség hangsúlyozását. Ez a bámulatos dekoratív készség vált dominánssá később művészetében, amikor kapcsolatba került a kor több kiemelkedő nagy szobrászával, többek közt az orosz Alexander Archipenkóval. A másik tényező a belülről fakadó kelet-európai érzékenysége az anyag, a kolorit és a felület szintetikus egysége iránt.

Mindemellett Mattis Teutschnak köze volt a kor leghaladóbb mozgalmaihoz. Münchenben és Párizsban sikerült kapcsolatba kerülnie az avantgárd művészet képviselőivel. 1903–1905 közötti müncheni tartózkodása idején Kandinszkij és Münter a képi sík egységével és izzó színekkel kísérleteztek műveikben. És ott volt Alexander Javlenszkij és Marianne Werefkin is, akik München és Párizs között ingáztak. 1910 körüli munkáikat a Nabis eszmények spirituális, szimbolista hangulatával és Matisse ragyogó új színeivel lehet leginkább megmagyarázni. De ez vonatkozik Mattis Teutschra is, aki már valószínűleg Budapesten Rippl-Rónai József hatása alá került. Bár nincs írásos bizonyítékunk arra, hogy Mattis Teutsch ismerte Javlenszkijt és Werefkint, nagyon nagy a valószínűsége, hogy akár Münchenben, akár Párizsban találkozott velük. Bárhogy is volt, művészetük rokon élményekre épült. Ez ad magyarázatot Werefkin és Mattis Teutsch tájképeinek hasonlatosságára. Művészünk azonban fogékonyabb a síkbeliség és a díszítő egység iránt, mint a tőle valamivel idősebb két másik festő. Javlenszkij és Werefkin műveiben az ikonok stabilitása dominál, míg a tipikus közép-európai érzékenységű Mattis Teutsch képein a mozgalmasság és a felületi dinamizmus az uralkodó.

Mattis Teutsch munkássága az 1910-es évek második felében viszonylag kiegyensúlyozott, művészi fejlődése a dekorativitás irányába mutat. Tájképei dinamikusabbá, sűrűsödő színei egyre erőteljesebbé válnak. Csak az évtized második felében, 1916-ban találkozik a budapesti Ma folyóirat avantgárd csoportjával. Egy évvel később, 1917-ben kerül sor első jelentős kiállítására Budapesten. Itt bemutatott művei már a stílusát átformáló új külső hatásról tanúskodnak. A legmeghatározóbb szerepet valószínűleg a Sturmnak kell tulajdonítani. Ekkorra tehető, hogy Mattis Teutsch megismerkedett a kubizmus elemeivel is, ezek Delaunay közvetítésével éppúgy hatottak a Blaue Reiter művészeire, mint – átmenetileg – Javlenszkijre. Kandinszkij – akit Mattis Teutsch emberként is rendkívül csodált – szintén az absztrakció felé közelített ekkor, ami műveinek kompozíciós dinamizmust kölcsönzött. Mattis Teutsch ugyanakkor még ekkortájt is a vele rokon ecsetkezelésű Javlenszkijhez közelálló nagy kiterjedésű, egyszerűbb, monumentálisabb kompozíciót kedveli. Kétségtelen, hogy 1918/19 és 1926 között, vagyis életének harmincötödik és negyvenkettedik évei által bahatárolható szakaszában Mattis Teutsch megpróbálta feléleszteni a Blaue Reiter első világháborút megelőző eszményeit, abban a korban, amikor a csoportosulás művészei már szétszóródtak, vagy éppen elestek a háborúban. Ez persze a tágabb Blaue Reiter, ahová Kandinszkijjal, Münterrel, Marc-kal, Klee-vel és Kubinnal kiállító Werefkin és Javlenszkij is tartozik. Természetesen Mattis Teutsch ismét a saját egyedi útját járta: a lélek állapotait megörökítő absztrakt képeinek sorozata – a Seelenblumen - egyedülálló, számos vonatkozásban kiemelkedő képviselője az absztrakt festészetnek. Ezek a lebegő, keringő színformák ugyancsak felkeltették az elemzők figyelmét. A húszas évek elejének erőteljes idealizmusát viszik tovább az évtized racionálisabb második felében, akkor amikor a művész figyelmét már a politikai események kötötték le, és valószínűleg egy spirituális alapú, derűsebb jövőképet szeretett volna megformálni. A magyar Ma csoport alkotói között olyan művészekre talált, akik politikai meggyőződése közel állt az övéhez. Ilyen volt például Kassák Lajos és Uitz Béla, ők szintén vonzódtak az absztrakcióhoz, jóllehet a konstruktivizmus vagy éppen a kubizmus mentén. Marc és Macke halála után, Kandinszkij és Klee stílusváltását követően Mattis Teutsch egy ideig egyedül járta a Blaue Reiter eszményeit követő színdetermináltságú absztrakció útját.

| Fel |